Orbán Viktor magányos páriából lassacskán mainstream lesz, s kint, a „kávézóban” dőlnek majd el a fontos dolgok
Minden újítónak ez a sorsa akár tudományos, akár művészeti, akár politikai, akár vallási téren. Ungváry Zsolt írása.
Kövér László volt már kommunista, szocialista, radikális liberális, polgári és konzervatív is.
„Az istengyilkosság vádja az egyik legősibb antiszemita toposz – akárhogy is csomagolja Kövér László (annyira mondjuk nem is igyekezett becsomagolni), ez bizony színtiszta zsidózás, abból is a legprosztóbb, legalpáribb változat. Amúgy «a zsidók» pontosan annyira felelősek Jézus megöléséért, mint amennyire «a magyarok» hatszázezer magyar zsidó elpusztításáért (az Istenfiút formailag a megszálló rómaiak által a zsidók nyakára ültetett helytartó, Pilátus végeztette ki), vagy – hogy a történelemnek egy lényegesen kevésbé tragikus, de időben hozzánk sokkal közelebb lévő mozzanatát említsük – „a fideszesek” Mészáros Lőrinc és az Orbán-család tolvajlásaiért. Szóval már csak azért is vigyázni kellene az ítélkezéssel, mert a hasonló analógiákból rendre nagyon rosszul jövünk ki.
Az ilyesfajta árnyalt gondolkodás persze nehezen várható el valakitől, aki olyan látványos szellemi apokalipszisen ment keresztül az elmúlt években, mint a magyar parlament elnöke. Arra azonban talán a mostanában a luciferistáktól, az illuminátusoktól, jakobinusoktól, bolsevikoktól, globalistáktól stb. a hitét féltő Kövér úr is emlékszik, hogy nagyívű, de mindig közpénzből finanszírozott pályafutása során volt ő már kommunista, szocialista, radikális liberális, polgári és konzervatív is, mielőtt eljutott a jelenlegi szélsőjobboldali-ultranacionalista világnézetéhez.
Azaz bizonyára jogos kérdés tőlünk, adófizetőktől, akik ezt a szellemtörténeti kalandtúrát mindvégig pénzeltük, hogy pontosan melyik hit is az, amelyért ezúttal retteg, és hogy érvényes lesz-e ez az őszinte aggodalom mondjuk két hónap vagy két év múlva is (csak hogy tudjuk, mennyit érdemes még belefektetni az adónkból).”
Nyitókép: MTI / Mohai Balázs